Kölcsönvett feleség

-- Hallottad? El se hinné az ember, hogy ha nem itt történt volna, a szeme láttára!
-- Hallottam. Ki hitte volna! Hogy tudott ilyet csinálni ez a Kovács?
-- Na és Manci? Azt sem lehet menteni semmivel! Elmentek és itt hagyták ezeket faképnél. Az egyik az urát, a másik a feleségét. Szép, mi?
-- Nem tudod, hová tűnt el Eliza?
-- Azt mondják, kiment külföldre.
-- Igaz ez? Hát így elbúsulta magát szegény asszony?!

+

Középkorú férfi ült a fák között. A gyönyörű, modern ház körül hatalmas park terült el. A férfi azonban nem tudott örülni a háznak, a parknak, sőt nem tudott boldogságot találni a házon kívül sem. Becsapták, kijátszották, de nem ez fájt neki a legjobban. Ennél mélyebb sebet ütött lelkén egy nő.
Egy nő, kit nagyon szeretett, s kit már nem látott több, mint egy éve. Eltűnt nyomtalanul. Elfeledni nem tudta. Bántotta a lelkiismerete, hogy elengedte, hogy nem tudta visszatartani. Szomorúan nézett a messzeségbe.
Egyszer azonban, mint aki látomást lát, felugrott. A szomszéd ház kapujában magas, vékony nő állt egy pillanatig, állt ott csupán, majd eltűnt a fák között.
-- Ő volt! Ő volt! -- suttogta izgatottan. -- Eliza! beszélnem kell vele! -- s azonnal megindult a kapu felé. -- Oh, de jókor jött haza! Soha jobbkor!
Eliza újra megjelent. Csinosabb volt, mint valaha. A világos nyári ruha lágyan fogta körül karcsú derekát. Meglátta a férfit, s lassan, bizonytalanul elindult felé.
-- Csókolom Eliza! -- szólt a férfi.
-- Jó napot Alex! -- mondta Eliza elfogultan. S épp úgy mint régen, most is közömbösséget mutattak egymás iránt.
Közömbösséget, amit a tizenegy év alatt csak nagyon ritkán tudtak feloldani.
-- Eliza, régen láttam. -- szólalt meg a férfi.
-- Igen, régen. Elmentem, elmenekültem, mert féltem attól, aminek következnie kellett. De nem bírtam tovább, s íme, visszajöttem.
-- Jöjjön Eliza, üljünk le a kertben. Szeretnék magával beszélni. Nagyon fontos és ha elmondom, meg fogja érteni, hogy miért ilyen gyorsan, még ma, mikor olyan régen nem láttam. -- mondta a férfi és elindult a székek felé.
-- Nagy gondban voltam, de ahogy megláttam magát, minden bánatom, gondom tovább szállt. Üljön le Eliza, s kérem hallgasson meg.
A fiatalasszony ijedten nézett a férfire, az megnyugtatta:
-- Üljön le, s ne ijedjen meg attól, amit mondani fogok. Egy szívességre akarom kérni.
Eliza leült és kérdőn nézett a férfire: -- Hallgatom.
-- Tudja Eliza -- kezdte a férfi --, bent a munkahelyemen nem tudják, hogy elváltam a feleségemtől. Nem mondtam meg senkinek. S most nagy bajban vagyok. Vendégek érkeztek a vállalathoz Németországból. Mikor én kint voltam, náluk voltam elszállásolva, s most nem kerülhettem el, meg kellett hívnom őket hozzám.
Alex elhallgatott és ránézett az asszonyra. -- Szombat, vasárnap itt lesznek.
-- Nem értem, hol itt a baj? -- kérdezte Eliza.
-- Hol? Hát nem érti? Nekem nincs feleségem, de ők úgy tudják, hogy van.
-- Mondja azt, hogy elutazott, s el van intézve a dolog.
-- Ezt nem lehet! Még ha tényleg úgy is volna, illő lenne erre az alkalomra hazahívni, hiszen már előre bejelentették.
A férfi kérlelő szemmel nézett az asszonyra.
Eliza nagyon megijedt, felugrott.
-- Arra akar talán kérni, hogy vállaljam el a háziasszony szerepét?
A férfi megfogta gyengéden a nő kezét, s leültette maga mellé.
-- Igen Eliza, arra szeretném megkérni, hogy a két napra legyen ennek a háznak az asszonya.
-- Őrültség! -- kiáltott fel az asszony. -- Tiszta őrültség! Mit szólnának a szomszédok? Kölcsön vett feleség! Hogy tudott ilyet kigondolni Alex?
A férfi szomorúan nézett fel Elizára.
-- Hát olyan nagy dolog két napra a feleségemnek lennie? Hiszen ... hiszen én magát ...
-- Jó, nem bánom. -- vágott a szavába gyorsan az asszony. -- Elvállalom, egy kikötéssel, ha éjjel otthon aludhatok!
-- Rendben van, természetesen. -- sóhajtott fel megkönnyebbülve Alex. -- Ha úgy akarja?
-- Arra kérem, ha reggel elmegy, hagyja itthon a kulcsot, hogy rendet csinálhassak, mivel holnap már péntek. -- szólt Eliza.
-- Igen, hogyne, hogyne. Úgy örülök Eliza, el sem hiszi, milyen boldoggá tett. Öröm nekem ez a mai nap. Viszontláttam magát, sőt a feleségem is lett ...
-- Na, na -- fedte meg az asszony szelíden a férfit --, azért nem egészen, csak névleg.
Alex megfogta a nő kezét.
-- Engedje el a kezem Alex! Kérem, engedjen el, haza kell mennem.
-- Eliza, jöjjön be egy kicsit. -- kérte Alex lázasan az asszonyt. -- Egy kicsit, csak egy percre jöjjön.
-- Nem, nem -- mondta Eliza ijedten, kihúzta kezét a férfiéból és elszaladt.

+

Eliza az ablakból nézte, hogyan száll be Alex a fekete Warszavába, s indul el dolgozni. Alig fordult ki a kocsi az udvarból, futott is át. Megtalálta a kulcsot, s belépett a lakásba. Becsukta maga után az ajtót, megállt egy pillanatra a szobában, s újra emlékébe idézett egy boldog percet. Egy percet, amikor az imádott férfi szája a szájához ért. Egy perc volt az egész, s milyen régen volt, de Eliza úgy érezte, mintha tegnap történt volna. Oh, milyen boldog is volt ő akkor hetekig. Százszor és százszor átélte gondolatban azt az egy percet.
Eliza lassan körülnézett.
-- Micsoda rendetlenség!
Nekilátott a munkának, szőnyeget rázott, port törölt, mosogatott, mosott. Délután három óra volt, mikor pihegve leült a fotelba, órájára nézett, s mint akit darázs csípett meg, úgy ugrott fel.
-- Jaj! Mindjárt itthon lesz Alex, s még ki kell vasalnom.
Azonnal nekilátott a vasalásnak. A vasalt ruhákat szép sorba rakta a szekrénybe. Mikor készen volt körül nézett, s boldogan látta, eredményes volt ez a mai nap.
-- Ihnye, de megéheztem! Most jut eszembe, ma még nem is ettem.
Bezárta az ajtót, a kulcsot a helyére tette és haza ment.
Nem sokkal később Alex megérkezett. Ahogy belépett, felkiáltott:
-- Oh! Nem ismerek a lakásomra! Csak most látom, miben éltem én eddig. Hogy elkelne egy asszony!
Vágyakozva gondolt Elizára.
-- Tizenkét éve szeretjük egymást. Ő is szeret. Érzem, ahogy rám néz, érzem a zavarából. Szeretjük egymást, hát miért nem lehetünk egymásé? Miért nincs bátorságom megmondani neki, hogy szeretem? Szeretem, s legyen az enyém! Milyen boldogok lennénk!
Kopogtak az ajtón.
-- Tessék! -- szólt ki a férfi.
-- Jó napot! -- köszönt Eliza. -- Na, meg van elégedve a munkámmal?
-- Eliza, itt egy tündér járt délelőtt! -- szólt Alex elragadtatva. -- Egy tündér, az én tündérem!
Odalépett Elizához, meg akarta ölelni, de Eliza kisurrant a karjaiból.
-- Azért jöttem, hogy megbeszéljük, mit főzzek süssek holnapra.
-- Mit főzzön? Magára bízom. Négyen jönnek, három férfi és egy nő.
-- Átviszem a baromfiakat, otthon levágom, megfőzöm, sütöm. Holnap áthordom.
-- Nem jó lesz így Eliza. Odahordani, visszahordani. Nem ésszerű. Itt kell megcsinálni. Utána berakni a hűtőbe és kész, nincs rá gond tovább. -- magyarázta Alex bölcsen.
-- Így is lehet, de ha én itt csörgök-zörgök, nem fog tudni pihenni.
-- Nem is akarok lustálkodni, segítek én is. Jó? Együtt sütünk, főzünk. -- azzal keresett egy kötényt, felvette a kést. -- Indulhatunk a baromfi udvarba.
Eliza elnevette magát.
Levágták a baromfiakat. Alex ügyesen tisztította a zöldséget, pucolta a krumplit. Így hamarosan finom illatok terjengtek a konyhában.
-- Hú, micsoda illat! Eliza, éhes vagyok, jöjjön együnk valamit.
-- Csak nem esszük meg a holnapra szánt ennivalót? -- ijedt meg Eliza.
-- Azt úgy sem tudnánk megenni mind. -- nyugtatta meg Alex Elizát.
-- Igaza van. Csak egy kicsit eszünk, legalább megkóstoljuk, milyet főztünk.
Eliza asztalt terített, s jóízűen nekiláttak a vacsorának.
-- Ez igen! Ilyen finomat még nem ettem! Eliza, maga ma csodát művelt. -- dicsérte a férfi az ételt.
-- Ha finom, az mindkettőnknek az érdeme. -- szólt az asszony.
Alex bort töltött a poharakba.
-- Igyunk a házasságunkra. -- mondta tréfásan.
-- Ugyan Alex! Milyen ízetlen tréfa ez már megint! -- fedte meg szelíden Eliza.
-- Igyunk, igyunk! -- sürgette Elizát. -- Egészségére!
-- Egészségére! -- megitta Eliza a bort, s felállt.
-- Most már hazamegyek, későre jár.
-- Ugyan, még nincs késő! Igazán maradhatna még egy kicsit! -- marasztalta az asszonyt Alex.
-- De igen, késő van, haza megyek. -- felelte határozottan Eliza. -- Jó éjszakát!
Alex megfogta Eliza kezét, majd lágyan átölelte, magához szorította.
-- Oh Alex! -- suttogta Eliza, s a férfi mellére hajtotta a fejét.
Alex felemelte Eliza állát, nézte hogyan vergődik karjában a szeretett nő.
-- Engedjen el Alex, engedjen el!
A férfi szája az asszony szájára tapadt. Forró csók volt. Eliza feje a férfi vállán pihent. Alex szorosan ölelte magához. Az asszony kibontakozott Alex karjaiból és haza szaladt. Rádobta magát a heverőre, kezét dobogó szívére szorította. -- Szeretem, de mennyire szeretem! Alex szeretlek!

+

Reggel korán ébredt Eliza. Nagyon izgatott volt.
-- Vajon, hogyan fogok viselkedni a vendégek előtt? Nem leszek-e merev, idegen? De nehéz is elképzelnem magam a felesége szerepében! Akárhogy is lesz -- gondolta --, csinos akarok lenni, hogy Alex ne valljon velem szégyent.
Gyorsan megfürdött, fésülködött. A szekrényhez ment, s válogatta a ruhákat. -- Melyiket is vegyem fel?! Felpróbált többet is. A tükör előtt forgott, nézegette magát, mikor megszólalt egy hang a háta mögött:
-- Nagyon csinos ma Eliza!
Alex volt. Eliza zavartan fordult meg, s kérdőn nézett a férfire.
-- Bocsásson meg, hogy ilyen korán zavarom -- szólt a férfi --, de a vendégek hamarosan megérkeznek, s szeretném, ha a háziasszony fogadná őket.
-- Igen, természetes. Sietek. -- felelt Eliza. -- Mehetünk. -- Várjon csak Alex! -- állt meg az ajtóban az asszony. -- Akarok mondani valamit. Arról van szó, hogy ma és holnap a maga felesége leszek ő előttük. Tehát, hogy ne vegyék észre a turpisságot, úgy is kell viselkednünk. De arra akarom kérni, hogy ne úgy viselkedjen, mint egy új házas, hanem olyan közömbösen, mintha húsz éves házasok lennénk. Ért engem Alex, ugye?
-- Megpróbálom, talán sikerül, de ha nem, majd azt mondjuk, hogy még mindig nagyon szeretjük egymást. -- szólt Alex titokzatosan.
-- Nem, így nem lesz jó! Nem megyek sehová, ha maga nem fogadja el az én feltételeimet. Nem vállalom a szerepet!
Alex megragadta Eliza kezét. -- Eliza, az istenért, ne tegye ezt! Mindent megpróbálok, de nem vagyok fából! Én magát szere...
-- Ne! Ne mondja ki! -- a nő gyorsan a férfi szájára tette a kezét. -- Ne mondjon semmit! Nehogy becsapjon, mint egyszer régen. Emlékszik! Kérdeztem, hogy csak kíván, s azt mondta: is. Pedig én egyedül a csak-ot éreztem a legtöbbször. Ugye érti, mire gondolok?
-- Eliza. -- szólt Alex.
Az asszony azonban nem hallgatta meg, mit akar a férfi mondani, elindult kifelé. A férfi követte.

+

-- Jönnek, jönnek! -- rontott be az előszobába Alex. -- Mindjárt ideérnek!
-- Alex, én úgy félek. Úgy érzem magam, mint egy kis diáklány. -- mondta Eliza, s megfogta a férfi kezét. -- Nagyon félek.
A férfi magához ölelte az asszonyt:
-- Ne féljen Eliza! Maga mellett vagyok. Bátorság! Meglátja minden jól sikerül! Minden! -- biztatta.
Autó dudálás hallatszott.
-- Megjöttek! -- szólt Alex és bátorítóan mosolygott az asszonyra. -- Jöjjön, fogadjuk őket és vigyázzon, tegezzen!
Eliza remegve indult a vendégek elé.
A kocsiból előbb egy fiatal, csinos fekete férfi szállt ki. Kisegített egy középkorú, molett nőt.
-- Szervusz drágám! Isten hozott nálunk! -- nyújtotta az asszony felé mindkét kezét Eliza. -- Nagyon örülök.
-- Wie schőn! ( De szép ) -- kiáltott fel a nő. Megforgatta Elizát. -- Entzückend! ( Elragadó ) Nem is mondani nekünk, maga kis szemérmes, hogy ilyen cuki feleség lenni! -- fordult Alexhez az asszony, s kövér ujjaival megfenyegette.
Eliza zavarban volt. Elpirult, s nem mert Alexre nézni.
-- Nem mondtam? Csodálom, pedig szoktam dicsekedni az én bájos feleségemmel. Igaz édesem? -- s átölelte Eliza vállát.
Most a fiatal férfi lépett Eliza elé és meghajolt:
-- Engedje meg asszonyom, Sthaun Alfréd.
-- Örvendek. -- dadogta zavartan Eliza. -- Örülök, hogy megismerhetem.
-- Részemről a szerencse -- mondta a férfi és áthatóan nézett a fiatalasszony szemébe.
Sorba bemutatkozott a másik férfi is. Eliza betessékelte őket, s feltálalta a reggelit.

-- Gyertek, gyertek, most jön a meglepetés. -- sürgette vendégeit kifelé a kertbe Eliza. -- Te is gyere drágám. -- szólt Alexnek is.
-- Es frent mich sehr. (Nagyon örülök) Szeretni meglepetés. Meglepetés lenni mindig érdekes. -- csacsogta kedvesen Hermina.
-- Milyen meglepetés, édes? -- kíváncsiskodott Alex.
-- Ma van a születésnapja ... napod, s én megleplek valamivel. Csak gyertek már, mindjárt meglátjátok.
Kimentek a parkba. A fák némán bólogattak a sötétben. Kellemes nyári este volt. A csillagok, mint megannyi kis lámpák hunyorogtak az égbolton.
Eliza megállította a kis társaságot. Elsietett. Hamarosan visszatért, s ösztönszerűen Alexhez bújt. Engedte, hogy a férfi lágyan magához ölelje.
-- Most jön a meglepetés. -- szólt Eliza.
Egy durranás, kettő, három és az égen gyönyörű tűzijáték volt látható.
-- Oh! Wie schőn! -- kiáltott fel Hermina. -- Wunder schőn! (Gyönyörű)
Odarohant Elizához, megölelte és össze-vissza csókolta.
-- Nem látni ilyen gyönyörűt Eliza! Alex megcsókolni feleséget! Gyorsan, gyorsan! -- fordult a férfihez.
Alexet nem kellett nagyon biztatni. Magához szorította Elizát, s hosszan, szerelmesen megcsókolta a száját.
A vendégek meglepetten néztek egymásra. Tekintetükben volt valami, egy kérdés, ahogy egymásra néztek. Ez nem egy férj csókja volt. Alfréd nézett a legcsodálkozottabban a csókolózó párra.
-- Mi ez? Mi történik itt?
Eliza szelíden eltolta magától a férfit:
-- Ugyan Alex!
-- Hiszen olyan boldog vagyok Eliza, mint még soha! -- kiáltott fel felszabadultan Alex. -- Boldog vagyok!
-- Én elhiszem magának nagy boldogságot. -- szólt Hermina.

A vacsora eléggé csendben telt el. Elizát zavarban tartotta Alex forró csókja, melyben izzott a férfi vágya. A vendégeket szintén a csók foglalkoztatta. Alex igyekezett némileg fenntartani a társaságot, e Hermina nemsokkal tizenegy után ásított egy nagyot és így szólt:
-- Én álomszuszék, aludni menni!
Eliza megcsinálta lefekvéshez az ágyakat, megmutatta ki hol alszik.
-- Én pedig átmegyek aludni a szomszédba. Megbeszéltem velük.
-- Hogy gondolod? Ma van a születésnapja! -- lépett Elizához Hermina. -- A férjeddel alszol! Itt elférni te is. Van hely. Alfréd és Johann nem aludni egyedül, hanem aludni együtt.
-- Nem, nem! -- szólt megrémülve Eliza. -- Nem akarom, hogy miattam szorongjatok. Jó lesz nekem a szomszédban is. Ki lehet bírni egy éjszakát. Reggel korán hazajövök. -- könyörögve nézett Alexra. -- Segíts rajtam! -- kérte a tekintete a férfit.
Alex azonban úgy tett, mint aki nagyon el van foglalva a cigarettájával.
-- A férjeddel alszol! -- ismételte Hermina. -- Elférünk. Nem lenni kis buta! Bújni ilyenkor urad mellé!
Eliza a pokolba kívánta az asszonyt, tehetetlenségében.
-- Mit csináljak? Jaj, mit csináljak? -- mondogatta magában.
Alfréd odament Elizához, gyöngéden megfogta a kezét:
-- Mi miattunk igazán nem kell elmenni. Kényelmesen megférünk Johannal. Igaz Johann?
Alexnek nem tetszett, hogy Alfréd fogja Eliza kezét. Sőt, visszagondolva az egész napra, egyáltalán nem tetszett a viselkedése. Milyen tolakodóan nézte mindig Elizát, mindenkit megelőzve dicsérte.
-- S most, miért nem engedi már el a kezét? Nem értem Elizát! Az én kezemből már rég kihúzta volna a kezét és most hogy engedi, hogy ez az alak szorongassa!
-- Eliza drágám! Igazán, ha ők megalszanak együtt, nem értem miért erőszakoskodsz, hogy a szomszédban alszol? -- fordult Elizához.
Eliza kimeredt szemmel, falfehéren nézett Alexre, aki hozzálépett és megölelte.
-- Gyere no, feküdjünk le. Álmos vagyok.
-- Mit tehetek, feküdjünk. -- szólt megadóan Eliza.
Kiment a konyhába. Hamarosan visszajött. A tálcán hat kis pohárban italt hozott. Letette a tálcát az asztalra, s a szokásostól eltérően, ő adta kézbe mindenkinek a poharát.
-- Igyunk még lefekvés előtt. Jót alszunk tőle. -- biztatta a társaságot Eliza.
Mindenki megitta az italt. Alex semmit sem sejtve, boldogan a várt mámortól hajtotta le az italt.
Hermina és Eliza, míg a férfiak lefeküdtek, kimentek. Eliza örült, mert azt hitte, hogy jól el fognak beszélgetni. Hermina azonban mosakodás után megcsókolta Elizát, s álmosan, talán az italtól így szólt:
-- Nem haragudni, megyek aludni. Gute nacht! ( Jó éjszakát ) Lefeküdni te is!
Eliza mit tehetett. Levetkőzött és remegve bújt be Alex ágyába.
-- Istenem segíts! -- sóhajtott egy nagyot. Összerázkódott, ahogy teste a férfi testéhez ért. Alex feléje fordult.
-- Oh, milyen régóta vártam ezt a percet Eliza!
-- Csak nem akar visszaélni a helyzetemmel? Elvállaltam a szerepet, hogy magát megmentem, s most ilyen helyzetbe kerültem. Ne nyúljon hozzám Alex! -- suttogta erélyesen az asszony.
-- Szerelmem, legyen az eny...ém!
Alex úgy érezte elalszik. A hangja elakadt, karja erőtlenné vált. Próbálta erőltetni az ébren maradást, de nem tudta. Elaludt.
Eliza megkönnyebbülve sóhajtott fel. Odafordult a férfihez, megcsókolta, megölelte.
-- Így ni szerelmem. Majd egyszer talán a tied leszek!

Még alig derengett némi világosság a szobában, mikor Eliza már csendben kibújt az ágyból. Alig surrant ki Eliza, Alex felébredt. Kinyújtotta kezét, hogy megfogja, megérintse az asszonyt. Az ágy azonban üres volt. Alex elgondolkozott: -- Mi történt velem? Itt volt, mellettem feküdt. Egy pillanatra éreztem a testéből kisugárzó meleget, csak egy pillanatra, utána nem tudom mi történt velem. Mi történhetett? Részeg nem voltam, arra vigyáztam, hogy mennyit iszom. De hát mégis ... .. mégis! -- Hirtelen felült. -- Csak nem Eliza?! Mikor behozta lefekvés előtt az italt ... Csak nem?
Felkapta a házi kabátját, s kiment Eliza után. Az asszony éppen a fürdőkádban volt. Alex kopogott az ajtón.
-- Ki az? Nem lehet, azonnal kész vagyok! -- kiáltott ki Eliza.
-- Eliza, beszélnem kell magával. Feltétlen! -- suttogta a férfi.
-- Hm! De izgatott. Rosszat álmodott talán? -- kérdezte Eliza.
-- Valóban izgatott vagyok, de álmodni nem álmodtam semmit. Egyáltalán nem emlékszem, hogy álmodtam volna. Nagyon mélyen aludtam asszonyom. Akkor, hogy emlékeznék az álmomra?
-- Igazán? Gratulálok és örülök, hogy jól kipihente magát. Én nem igen mondhatnám, hogy jól aludtam. Hozzá vagyok szokva az egyedül alváshoz. Furcsa volt magával aludni Alex.
-- Ne tréfáljon Eliza! Nem tudja véletlenül, mitől aludtam olyan mélyen? Azt hiszem nem igen kell törni a feleleten azt a bájos kis fejecskéjét. -- mondta ingerülten Alex.
-- Igen, természetesen azt hiszem, hogy megvédtem magam. Csak nem képzeli, hogy kiszolgáltatom magam önnek és kedves barátainak? -- dugta ki a fejét az ajtón Eliza. -- Ezért nincs miért haragudnia.
-- Nincs... ? Csak úgy egyszerűen elaltat, s még ne is haragudjak? Köszönjem meg talán? -- Alex nagyon mérges volt.
Eliza ránézett, s szemében nagy szomorúság tükröződött. -- Ha így értelmezi a dolgokat, akkor keressen a mai napra egy másik feleséget. Kérdezze meg valamelyik szomszédját, ki adja kölcsön a feleségét? De úgy kösse meg velük az egyezséget, hogy éjszakai szolgálatban is legyenek. Ha az hiányzik önnek. Isten vele Alex!
Eliza elindult kifelé. A férfi hirtelen utána lépett, megragadta a karját: -- Hová megy Eliza? Ne hagyjon cserben! Nagyon kérem!
-- Hagyjon elmenni! -- rántotta ki karját az asszony. -- Nagyon megbántott. Jól éreztem az este, hogy az érdekemben tennem kell valamit.
-- Eliza! -- szólt közbe a férfi. -- Bocsásson meg nekem. De hiszen tudja, mennyire szeretem! Szeretem és kívánom! Hát bűn az, ha egy kicsit reménykedtem az éjjel? Azt hiszem, annyi év után megérdemeljük a boldogságot. Azt hiszem, félre ismertem magát Eliza. Maga csak játszott velem!
-- Hagyjuk ezt most Alex! Hogy kettőnk közül ki játszott és ki nem, azt maga is tudja jól! Nem én voltam az, ki hol égetett, hol meg olyan hideg, idegen volt, mint aki nem is ismer. Ha rendesen viselkedik, itt maradok.
Eliza kiment a parkba. Sétált egyet a nagy lombú fák alatt. Halkan nevetett. Tetszett neki Alex kitörése.


Eliza úgy érezte úszni, úszni kell. A hűs habok közé túrta lázas homlokát. Alfréd nagy karcsapásokkal megpróbált a nyomában maradni. Hermina a parton napozott, Alex a férfiakkal horgászott. Mozdulatlanul állt a sekély vízben, de tekintete nyugtalanul követte az úszókat. Eliza fáradhatatlanul úszott.
Egyszer azonban érezte, hogy rosszul lesz. Karjai elernyedtek. Megpróbált a víz felszínén maradni, s inteni Alfrédnak, de hirtelen elsötétedett előtte minden. Egy pillanat volt az egész, s eltűnt a habokban Alfréd szeme elől. Alex is látta messziről, hogy Eliza elmerült, de nem gondolt semmi rosszra. Nem úgy Alfréd, aki közel volt. Nagyon megijedt, de rögtön a nő mentésére sietett. Lebukott a víz alá, s tapogatózva kézzel-lábbal kereste az elmerült testet.
Alex felfigyelt a dologra és szív dobogva indult a fiatalok után.
Alfréd megtalálta Elizát. Egyik kezével megragadta a haját, s fellökte magát a víz tetejére. Maga után húzta az asszonyt. Úszni kezdett a part felé. Alex odaért hozzájuk.
-- Mi történt? -- kiáltotta -- Mi történt? Majd én kiviszem a partra! Él?
Hermina izgatottan gázolt a vízbe, mikor meglátta Alexékat.
-- Mi történt? Élni Eliza? Jaj, jaj! Ide tenni őt!
Alfréd gyorsan orvosért szaladt. Alex gyengéden tette le Elizát a földre, mellé térdelt:
-- Mi történhetett vele? -- kérdezte halkan.
-- Gombolni ki gyorsan fürdőruháját! -- szólt Hermina.
Ki is gombolta. Alex előtt ott feküdt az asszony teste. Rózsás, formás kis melle szabadon volt.
-- Oh, hogy kívántam már így látni! -- gondolta a férfi. -- Így látni, de közben rám mosolyogna.
Hermina megpróbálta életre kelteni aléltságából Elizát. Nem sikerült.
-- Itt az orvos! -- szólt Alex.
A mentő szirénázva érkezett. Betették Elizát, s elrobogott. Hermina vele ment.
-- Mi történt Alfréd? -- kérdezte Alex.
-- Nem tudom. Csak úszott. Kiabáltam neki, de nem állt meg. S egyszer csak láttam, hogy elmerül. Egy pillanatra láttam ijedt, halálsápadt arcát. Tudtam, hogy valami baj van.
-- Bemegyek a kórházba. -- szólt Alex. -- Nem bírom ezt a bizonytalanságot. Azt mondta az orvos, hogy nincs nagy baj, de jobb ha ott leszek mellette.


-- Ebéd után, úgy két óra felé beengedjük. -- mondta az orvos. -- Estére már táncolhat. Egy kis rosszullét volt csupán. Szerencse, hogy a barátjuk a közelben volt. No, fel a fejjel!
-- Beszélhetnék vele? -- kérdezte Alex.
-- Nem. Azt nem lehet. Nagyon sajnálom, de a felesége most alszik. Két óra után jöjjön be érte, valószínű kiengedjük.
Az orvos kezet nyújtott, s elment. Alex egyedül maradt a hosszú folyosón. Jobbra, balra fehér ajtók nyíltak egy-egy kórterembe.
-- Vajon melyikben fekszik? -- nézett az ajtóra vágyakozva.
Lassú léptekkel indult a kijárat felé. Az órájára nézett, még csak tíz óra volt.
-- Mi lesz velem, ha elmúlik a mai nap, s holnap már nem lesz velem? Nem tudom elképzelni, hogy holnap már vége a boldogságomnak. Azt hittem, nem szeretem olyan nagyon, s most tudtam meg e két nap alatt, hogy mit jelent nekem. Nem veszíthetem el! Meg kell tartanom magamnak! Nem lehet, hogy elmenjen, mint akkor. Egy szavamon múlott volna, s enyém lett volna. Csak egy szót kellett volna mondanom, s az enyém lett volna örökre.
Azt kérdezte, hogy szeretem-e? S én balga nem mondtam, hogy igen, pedig szerettem. Nem tudtam kimondani, hímeztem-hámoztam, hogy így, hogy úgy. Játszani akartam vele, mert tudtam, hogy szeret, éreztem. Ha nem szeretett volna, nem engedte volna meg, hogy megcsókoljam. Nem mondtam ki a boldogító szót, s ő elment. Nem akartam elhinni, hogy képes rá, s mégis elment. Hogy szenvedtem akkor, álmatlanul fetrengtem sok-sok éjszakán keresztül, égetett a vágy a csókja, az egész lénye után. De hiába, nem jött mindez idáig. Míg most, hogy beállított, napfényt, ragyogást hozott az életembe. Nekem meg kell tartanom. Vigyáznom kell, hogy ne ijesszem el magamtól megint.
Nem lehetek heves, de nem lehetek hideg sem. A kettő között kell megtalálnom a helyes utat. Enyém lesz, enyémnek kell lennie. Ha két ember így szereti egymást, akkor nem csak lélekben, testben is találkozniuk kell egyszer.


-- Eliza! Jobban vagy? -- lépett a kórterembe vidáman Alex. -- Úgy megijesztettél bennünket. Nincs már semmi bajod?
-- Alex! Alfréd megmentette az életemet, hálával tartozom neki! Észrevette, hogy közöttünk, mint férj és feleség, nincs rendben valami. Azt mondta az előbb, hogy itt járt, beszélni szeretne velem és kéri, hogy őszintén feleljek kérdéseire, ha nem találom tolakodónak őket. Alex ... nem tudok hazudni, félek bevallom helyzetünket ...
-- Nem lehet Elizám! Ne tedd! Nem árulhatjuk el titkunkat! Mondd őszintén, egy kicsit, egy nagyon kicsit szeretsz?
Eliza ránézett nagy, szomorú szemével:
-- Mi értelme a válaszomnak? Holnap ...
Kopogtak az ajtón. Alfréd jött, nagy virágcsokrot hozott az asszonynak.
-- A boldogságra, hogy életben maradt kedves Eliza. Összeállítottam a programot délutánra. A többiek örömmel fogadták, remélem önnek is tetszeni fog.
Alex ingerült lett, hogy Alfréd félbeszakította beszélgetésüket. Szeretett volna még elbeszélgetni Elizával. Megtudni, hallani, hogy szereti. Bár érezte, a nő nem tudta magába rejteni nagy szerelmét, de hallani akarta egyszer, százszor, hogy szereti, hogy vele marad örökké.
-- Alex, láttad te is a programot? Mit szólsz hozzá? -- fordult Alexhez Alfréd.
-- Láttam. Ha Eliza elfogadja, nincs ellene kifogásom.
Eliza elolvasta a programot, s mint egy gyerek, úgy tapsolt örömében.
-- Ez igen! Ezt eltalálta Alfréd! Kedvemre való szórakozás lesz a mai. Azt hiszem, régen nem voltam, s soká nem leszek ilyen boldog, mint tegnap és ma!
Alfréd megragadta Eliza kezét, s szájához emelte:
-- Nagyon, nagyon köszönöm.
A nő zavarában elpirult, mert Alfréd hálás kézcsókja rádöbbentette, hogy hangosan gondolkozott. Amit mondott az nem Alfrédnak szólt, hanem Alexnek.
-- Ugyan Alfréd, ne értelmezze félre szavaimat!
Alex percről-percre idegesebb lett:
-- Eliza, indulnunk kellene! Már el vannak intézve a papírok. Jöhetsz ki innen.
-- Hoztál ruhát drágám? Vagy bikiniben sétáljak a kocsihoz? -- tréfálkozott az asszony. -- Mert ez alatt a köntös alatt félig meddig az van!
Most Alex jött zavarba:
-- Erről teljesen megfeledkeztem. Ne haragudj édes, azonnal hozok. -- kérdőn nézett Alfrédra ...
-- Én megvárlak itt, addig elbeszélgetünk egy kicsit Elizával. -- szabadkozott Alfréd.
Alex nagyon bosszús volt.
-- Elrontja az egész napom ez az alak. -- suttogta a fogai között.


Eliza lágyan simult Alex karjaiba. Lassan mozogtak a zene ütemére.
-- Szeretem a tangót. -- súgta az asszony halkan.
Alex magához szorította:
-- Nemsokára vége a mai napnak. Ez a két nap úgy elrepült. Azelőtt szenvedtem a szombat és vasárnapokon, alig akartak elmúlni. S most, hogy boldog vagyok, szeretném megállítani az égen a napot. Elizám, mondd, hogy holnap is ilyen boldog leszek, mint ma.
-- Alex, holnap is ilyen boldog lehet, ha akarja. Meg kell keresnie, mi az, ami boldoggá tette e két napban, s akkor holnap is boldog lesz.
A zene elhallgatott. Odamentek az asztalhoz.
-- Olyan szépen táncolni ti ketten. -- mondta Hermina. -- Szép pár lenni. Én is mulatni jó!
-- Örülök drágám, hogy jól érezted magad nálunk. Nem csak nekünk köszönhetitek, hanem Alfrédnak is. Szép volt a tegnapi nap is, de ez a mai felejthetetlen. Gyönyörű volt a hajókirándulás! -- áradozott Eliza.
Hátradőlt a székén, becsukta a szemét, s látta Alexet a hajó korlátjához dőlve. Őt nézte szomorúan és szerelmesen. Eliza tudta, hogy mit kíván tőle a férfi, de még nem tudott dönteni, miként cselekedjen.
-- Mennünk kell haza. Késő van, s elég hosszú az út hazáig. -- állt fel Eliza.
-- Máris? -- ugrott fel Alex. -- Ne, még ne Eliza. Ne menjünk még! Ne mond, hogy vége a napnak.
-- Maradjatok még, hisz ez a búcsú estünk. -- sóhajtotta Hermina. -- Elférni szállodában ti is, s nem kell éjjel autózni.
-- Nem lehet drágám, Alexnek reggel dolgoznia kell. Indulni kell!
-- Feltétlen elvárlak benneteket! -- mondta átölelve Elizát Hermina. Majd Alexhez fordult: -- Nagyon vigyázni az ilyen drága kincsre!
Alex megígérte: -- Jobban vigyázok, mint az életemre!


-- Elég hamar hazaértünk. Nem volt nagy forgalom. Nem is tudtam, hogy ilyen remekül vezet Eliza.
-- Hány óra van? -- kérdezte az asszony.
-- Pár perc múlva tizenegy, de miért olyan fontos ez? No, jöjjön be. Vagy menjen csak, én beviszem a kocsit a garázsba. Azonnal jövök.
Eliza elővette a lakáskulcsot. Alig találta a kulcslyukat, úgy remegett az egész teste.
-- Mit tegyek? Hisz olyan boldog, s most biztos reménykedik. Pedig ha tudná ... ?
Belépett a lakásba, felkattintotta a villanyt. Fényben úszott a szoba. Az asszony leült, mert nagyon gyengének érezte magát.
-- Itt vagyok már! Nem éhes Eliza? Együnk valamit. -- lépett be a férfi.
-- Nem, köszönöm, én nem vagyok éhes, de magának szívesen hozok valamit.
-- Jó, hozzon, egy kicsit megéheztem.
Az asszony kiment. Alex fel, s alá járkált a szobában. Nem volt ő éhes, de húzta, halasztotta az időt. Nem mert beszélni még Elizával. Hogy kettesben maradt vele, megrettent, félt, hogy Eliza itt hagyja, hogy nem tudja hihetően ecsetelni szerelmét.
A nő hozta az ételt: -- Tessék.
A férfi odalépett a fiatalasszonyhoz: -- Eliza szerelmem, beszélni szeretnék veled.
A nő ránézett, szemében nagy szerelem égett.
Alex nem tudott ellenállni a vágynak. A száját az asszony szájára nyomta.
-- Szeretsz? -- suttogta, szorosan ölelve magához. -- Szeretsz?
A nő hallgatott.
-- Válaszolj! Mondd, hogy szeretsz!
Eliza lassan eltolta magától a férfit, s mint akkor, mikor ő kérdezte ugyan így a férfitől, hogy szereti-e, úgy és ugyan azt válaszolta:
-- Nem, ha úgy viselkedik. Nem. Volt idő, mikor ...
A férfi elsápadt. Eszébe jutottak a szavai, felkiáltott:
-- Engem nem a múlt, a jelen érdekel! -- de elhallgatott. Eliza is ugyan ezt felelte akkor.
Nem tudott már mit mondani, csak nézett Elizára nagy kétségbe esve.
Kintről autó dudálás hallatszott.
-- Ki ez? -- kérdezte Alex rosszat sejtve.
-- Értem jöttek. Elmegyek ismét messzire, s hogy mikor látom újra, nem tudom. Isten vele, köszönöm ezt a két napot. Nem felejtem el soha. -- kezét nyújtotta a férfinak.
Alex csak állt kinyújtott kézzel, de szólni nem tudott. Az asszony hideg, kimért hangja belé fagyasztotta a szót.
A fiatalasszony kiment. A férfi a kocsiajtó csapódására tért magához.
-- Eliza! Eliza! -- kirohant az udvarra. A kocsi már elment, elvitte az asszonyt.
-- Elment. Újra elment. Itt hagyott. Visszaadta a pofont. Itt tudott hagyni ismét. Tudtam, ha vége e két napnak, vége az én boldogságomnak is. Inkább ne jött volna haza, most újra felszakította a sebet, ami még be sem gyógyult. Megérdemlem tőle ezt a kegyetlenséget. Pedig úgy éreztem szeret. Szeret is, csak bosszút állt.
Betámolygott a szobába, leült az asztalhoz, arcát két kezébe temette. Úgy érezte, megszűnt körülötte élni a világ. Nincs semmi, csak az ő nagy fájdalma.


Halk léptek nesze hallatszott a néma éjszakában. A kutya vakkantott egyet, de érezte, hogy nem idegen közeledik, s ismét visszafeküdt a helyére.
Az éjjeli látogató megállt a nyitott ajtóban, s percekig nézte a mozdulatlanul ülő férfit. Majd halkan megszólította a férfit:
-- Alex!
A férfi fáradtan emelte fel a fejét, megdörzsölte szemeit.
-- Eliza! -- kiáltott fel egyszerre. -- Visszajöttél Eliza?! Nem álmodom? Valóban itt vagy?
Hozzá rohant, s a karjaiba kapta: -- Itt vagy, visszajöttél? Nem hagysz már el többé?
-- Visszajöttem, s veled maradok örökre, mert nagyon szeretlek Alex! -- válaszolta az asszony és csókra nyújtotta forró száját.

VÉGE