Karnevál

Színesen hömpölyög a tömeg. A hatalmas terem fényárban úszik. Lampionok függenek a mennyezetről. Férfiak és nők kacagása, rikoltozása és hangos vidám beszéde tölti be a termet. A jókedv a tetőfokán van. Karnevál, oh karnevál!
Az arcokat álarc fedi, van itt istennő, király, maharadzsa, kiscica és ki tudná mind felsorolni.
A zene túlharsogja a nagy zsivajt. A párok szerelmesen simulnak egymáshoz.
A bejáratnál egy magas, karcsú fiatal nő áll. Testét lenge ruha fedi. Bajadérnak van öltözve, piros selyem álarcban. Zavartan áll az ajtóban, látni rajta, hogy nem tudja, melyik irányba induljon el ebben a nagy ember forgatagban.
A vállalat igazgatója, mint a karnevál királya, felfigyelt a bájos jelenségre. Hozzá sietett.
-- Kezét csókolom! Tessék, jöjjön beljebb!
-- Oh uram, nem is tudom mit csináljak?! Nincs partnerem, s nem tudom, érdemes-e itt maradnom? Mit gondol ön, mellém szegődik-e majd valaki, vagy azt tanácsolja, hogy forduljak vissza? -- szólt a nő, s nagy szemeivel kérdőn nézett a férfira.
-- Ugyan! Ilyen gyönyörű, csinos nő biztos talál magának partnert. Legszívesebben lefoglalnám magamnak, de sajnos itt a feleségem, így fájó szívvel át kell engednem másnak. -- hátranézett, s intett: -- Csaba, jöjjön csak ide! Ő is egyedül van -- fordult ismét a nő felé --, s egyenlőre, ha tetszik önnek, partnere lesz.
A hívott férfi hozzájuk lépett:
-- Tessék királyom, parancsoljon velem! -- s meghajolt.
-- Magára bízom e bájos hölgyet, szórakoztassa. Elvállalja?
A férfi ránézett a nőre és érezte, mint önti el arcát a pír:
-- Oh, hogyne, boldogan! De ön elfogadja a társaságomat? -- kérdezte az asszonytól.
-- Uram majd meglátja, milyen jól el fogunk szórakozni.
A király az asztalukhoz invitálta őket: -- Bemutatom a feleségemet, szomszéd asszonyomat, a férjét. E hölgy a titkárnőm és ő a férje. -- mutatott az asztal végén ülő párra. -- Üljenek le, máshol úgy sem találnak helyet.
-- Nem szeretnék zavarni. -- szólt a bajadérnak öltözött nő.
-- Ülj csak le, nem zavarsz minket. -- fordult a király felesége hozzá.

A bajadér kellemes társalgónak mutatkozott. Mindenkihez kedves volt, s szellemes. Tréfáin kacagtak. Ő vitte a társalgást.
Csaba táncra kérte, karján vezette a táncparkett felé.
Az asztalnál azonnal összesúgtak:
-- Olyan ismerős nekem ez a nő -- szólt Jolánka, a szomszéd asszony --, azt hiszem, Erika lesz.
-- Ugyan, hogy mondhatsz ilyet. Erika nincs ilyen szép. -- mordult rá a férje.
-- Pedig énnekem is az a benyomásom, hogy nagyon hasonlít Erikára. A hangja, a mozgása, a haja. -- mondta a király felesége.
-- Ki az az Erika? -- kérdezte a titkárnő, Ria.
-- Tudod, akit mutattam a múltkor a busznál.
-- Ja, emlékszem már, valóban nagy a hasonlóság.
-- Nekem is úgy tűnik. -- szólt a király.
-- Hogyan kellene megtudni? -- kérdezte Jolánka.
A király felállt, s kisietett. A portáshoz ment.
-- Ádám bácsi, látta bejönni azt a nőt, aki bajadérnak van öltözve?

-- Igen igazgató úr. Láttam. Nagyon csinos nő, mi? -- s rákacsintott a királyra.
-- Volt meghívója?
-- Volt, volt -- bizonygatta a portás --, másképp be sem engedtem volna. Azzal a fehér kocsival jött, ni. -- mutatott ki az utcára.
Az igazgató visszament a táncterembe. Csabáék már az asztalnál ültek. A zenekar egy andalító tangót játszott. A király meghajolt a bajadér előtt: -- Szabad egy táncra?
A nő felállt és a férfi karjaiba simult.
-- Gyönyörűen táncol. -- súgta a férfi. -- Árulja már el, ki ön?
-- Kérdezek valamit, őszintén válaszoljon. Ölelt-e már más nőt a feleségén kívül? -- kérdezte az asszony.
A férfi meglepetten nézett a nőre.
-- Nagyon kérem, válaszoljon. Ha meg akarja tudni ki vagyok, őszintén feleljen.
A férfi még habozott egy kicsit, majd válaszolt: -- Igen.
-- És csókolta-e azt a nőt?
-- Igen. -- szólt a férfi.
-- Ha látná a száját, melyet csókolt, felismerné? -- a nő kíváncsian várta a férfi válaszát.
-- Igen ... talán .. nem tudom ... -- tűnődött a férfi.
-- S ha megcsókolhatná, megismerné a nőt?
-- Igen, egészen biztos, hogy meg. Csak nem tudom, hol van az a nő. Régen nem láttam, talán van egy hónapja is. -- mondta búsan a király.
Az asszony lopva az órájára nézett: -- Nem is olyan nagy idő az.
Hirtelen sötét lett a teremben, kialudtak a fények. A zenekar elhallgatott, a tömeg felzúgott. A nők sikoltoztak, s villanyért kiáltoztak.
A bajadér lágyan simult a királyhoz:
-- Csókoljon meg -- súgta szenvedélyesen.
A férfi ráhajolt a forró szájára ...
-- Erika, te vagy? Oh, éreztem, hogy te vagy az! Szerelmem bocsáss meg, hogy nem ismertelek fel!
Újra megcsókolta az asszonyt, s szorosan magához ölelte.
A nő szelíden eltolta magától a férfit.
-- Vigyázzon, mindjárt kigyulladnak a fények!
S valóban újra világos lett. A lampionok ismét ragyogtak. A király körülnézett. Nem látta a bajadért.
-- Erika! -- szólt halkan. Az asztalhoz rohant. -- Nem láttátok a bajadért? -- kérdezte.
Meg sem várta a választ, kirohant a teremből. A néma éjszakában semmi sem mozdult.
Az autó lámpája már csak egy piros pontnak látszott a sötétben.
A bajadér amilyen váratlanul jött, úgy is ment el.

VÉGE